Kovács Tamás László a fiatalabb generáció egyik legeredetibb tehetsége, munkássága logikusan bontakozik ki, részben korábbi teljesítményeiből, részben pedig egyre gyarapodó nemzetközi és magyar művészeti ismereteiből.

Sajátos műfaja a fémszobrászat – azon belül is a korábban a színesre festett szobrok, jelenleg pedig inkább az eredeti anyag szépségeit megőrző ezüstös acélszerkezetek. Mindkét technika sajátos stiláris szemléletet képvisel, méghozzá elsődlegesen az 1920-as évek orosz konstruktivista szobrászatának szemléletét.

Kovács Tamás a konstruktivista hagyományok tökéletes ismeretében ujjá alkotta, interpretálta a korai avantgarde felfogást, modernizálta annak megoldásait.

Színes vagy fémszínű struktúráinak logikus felépítése, redukált, tiszta színvilága, különleges sziluett-hatása egyaránt eredeti alkotóvá teszi.

A plasztikákhoz még hasonló szellemben kialakított, ugyancsak tiszta vonal-harmóniára épülő nagyméretű grafikái is szerencsésen társulnak és kiegészítik a szobrok hatását. Az orosz hagyományokon kívül a magyarokhoz is kapcsolódik- hogy csak a legnagyobb nevekre, így Kassák Lajosra, vagy a külföldön híressé vált Moholy-Nagy Lászlóra vagy Schöfferre hivatkozzunk.

Budapest, 2010 január 6
Passuth Krisztina

Passuth Krisztina – Fekete, vörös, fehér.pdf

TLK-Magyar-életrajz.pdf
 

Kapcsolat

művész: Kovács Tamás
mobil: +36202865514

 

Képzőművész múltamról

 1979-2017 között 63 egyéni kiállításom volt.

 1981-2017 között 95 csoportos kiállításon vettem részt Magyarországon.

 1984-2017 között 58 nemzetközi tárlaton szerepeltem.

 1996-ban kiállítottam a Bálint Zsidó Közösségi Házban, Budapesten.

 1999-ben ismét kiállítottam a Bálint Zsidó Közösségi Házban, Budapesten.

 2006-ban Dr. Radó Ákos nyitotta meg a II. Szegedi Zsidó Fesztivál keretei között,

a Szegedi Zsidó Hitközség Dísztermében megrendezésre került kiállításomat.

 2006-ban kiállítottam a Szekszárdi Művészetek Házában, a Régi Zsinagógában.

 2009-ben, az V. Szegedi Zsidó Fesztivál keretei között, a Szegedi Zsinagóga

Hősök csarnokában került megrendezésre kiállításom.

 2011-ben, a VII. Szegedi Zsidó Fesztivál keretei között, a Szegedi Zsinagóga Hősök csarnokában,

került megrendezésre kiállításom.

Számos magán és közgyűjtemény őrzi alkotásaimat.

This post is also available in: English Deutsch עברית